Pallos a hüvelybe
Udvariatlan szerelem – a középkori obszcén költészet netovábbja
2007. 04. 02.
 
2007. március 30-án tartották meg a Spinoza Házban az Udvariatlan szerelem – a középkori obszcén költészet antológiája című köteteből készült előadás bemutatóját. A bemutatóról Rácz I. Péter beszámolóját olvashatják.

Ennyi faszságot régen nem hallottam már ilyen rövid idő alatt. Pina, fasz, pina, fasz – mintha csak Kevin Smith filmjeinek szabadszájú sztárját, a drogdíler Jayt hallanám. Pedig csak a Spinoza színpadán – négy fiatal musical-színész által – megelevenedő középkori obszcén költészet remekeinek refrénszerűen visszatérő kulcsszavait idézem.
 
Alig öt hónapja jelent meg Udvariatlan szerelem címmel (Prae.hu, 2006) egy középkori obszcén költészet antológia, megy a trubadúrlíra egy Magyarországon mindeddig kevésbé ismert oldalával ismertette meg a nagyközönséget. A kötet egyik szerkesztője és műfordítója, Győrei Zsolt dramaturg, rendező, drámaíró a kötet 37 költeményéből egy laza szövésű színpadi darabot kreált. Az antológia a maga nemében (és nemiségében) páratlan: az erotika, az obszcenitás, a pornográfia versekbe szedett frivol remekeit vonultatja fel a középkori európai költészet megannyi nyelvjárásából merítve kitűnő fordítók közreműködésével. A továbbiakban azonban a beszámolómban inkább az előadásra szorítkozom, a kötet Szigeti Csaba jegyezte előszavából mindenki tájékozódhat eme költészeti hagyomány kontextusairól, ha a versek magukban nem beszélnének önmagukért.
 
Egy líratörténeti és -elméleti előadás megtartása és a fél város átszelése után estem be a sajtó képviselőinek tartott bemutató előadás színhelyére, magamhoz ragadván egy pogácsát (nem amerikai pite – na ja, lepogácsázzák a sajtómunkást) ebéd gyanánt, elfoglaltam egy széket a nézőtéren, s mintha már csak engem vártak volna, el is kezdődött az előadás. (Sehol nem találtam a szolgát, akinek hajába beletörölhettem volna kezeimről a morzsát, sebaj, sehaj…) Győrei mint a vásári komédiák kikiáltója, egy ablakmélyedés szegletéből versbeszedett prológust intézett üdvözlésképpen a nézősereglethez, megjelölve helyet és témát, sőt, módot, azzal meg is kezdődött a (bahtyini értelmben vett) karneváli produkció.
 

(Bakos-Kiss Gábor, Csóris Balázs, Fekete Linda és  Horváth Andor.
fotó: Dandoy Gabriella)
 
Provanszál, ibériai, itáliai, gall, latin, angol (s magyar?) költemények sorjáztak magyar szókincsen, ami, meg kell hagyni, igencsak alkalmas a nemi vágyak és gerjedelmek, genitáliák (oppárdon: faszok, pinák) változatos megjelölésére. Hiába, a magyar nyelv kifejezőkészsége, szóbősége kiapadhatatlan! Sikamlósság, pajzánság, kacérság, dugás és (bari)baszás: egyre megy, illetve, ahány luk, annyi... Egészen feldobódtam, hogy a kortárs magyar líraalakzatok megannyi egzaktságot és jólfésültséget követelő, pedagógiailag is korrekt monologizálása után egy trágárságában jópofa, szókimondásában nevettető, zenei aláfestéseket sem nélkülöző udvariatlan színdarab (korántsem orgia) kvázi-részese lehettem.
 
A pöre díszlet és kellékek (3+1 szék, s más semmi) használatával, csörgő-, gitár- és időnként zongorakísérettel előadott dramatizált játék szereplői a pirinyó Spinoza-játékszín minden zegét-zugát bemozogták: a közönség közti (interpublicum) járkálás, az erkély-jelenet (nem a Rómeó és Júlia-féle) és a további ablakpárkányra-ülés sem maradt el. Kellett is e szavalásokkal egybefűzött térjáték, amellyel (és ami által) így a jószerivel minimálra redukált hatáselemek (világítás, a már említett színpadi kietlenség) komplementereként egyértelműen a versek előadására, előadóira irányították a figyelmet. Ezen a bemutatón még érződött a játékosok összerázódásának hiánya, így inkább az egyéni teljesítmények domináltak. Szexista nézőpontomat nem tagadva az egyetlen hölgy szereplő vívta ki (naná, a faszikról írjanak a csajok) a csodálatomat: mimikája, gesztusai kellő színpadiassággal lényegítették át kéjsóvár, kicsapongó asszonyállatból hódolatot fogadó nimfomán nimfává s vissza (a férfi mind Odüsszeusz: asszonyi ö(bö)lből asszonyi ö(böl)lbe hajókázik, mondván rossz volt az iránytű, bár az irány egyértelmű).
 
Mindenképp a darab erényeként említendő a zenei kíséret változatossága, mely a középkori, paródiára amúgy is hajlamos költemények egyfajta kontrapunktját is adják, mikor a blues, a west coast, a sanzon, a magyar vagy a spanyol népdal, a karének dallamvilágát szólaltatták meg a színészek.
 
Némi csiszolódás, némi egymásra hangolódás, több pimaszság s nem elképzelhetetlen, hogy a sikeres – szintén Győrei jegyezte – Legénytoll előadás nyomába ér ez a darab is.
 
Játsszák: Bakos-Kiss Gábor, Csóris Balázs, Fekete Linda, Horváth Andor
Világítás: Csorba Mátyás
Rendezte: Győrei Zsolt

Rácz I. Péter
litera.hu