- családi dráma egy részben -

Írta:
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba

Szereplők:

Leukokitoszisz Gál, családfő
Rebeka, a felesége
Lemény, egyfelől leányuk
Dénes, másfelől fiuk
Prókrusztész, rabszolga
Leukipposz, házifilozófus

Játszódik az antik Hellászban, közelebbről a Leukokitoszisz-villa ebédlőjében, jó régen, de mai érvénnyel

ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
(Prókrusztész a terített asztal főjén ücsörög, ábrándos tekintettel. Be Leukipposz)

LEUKIPPOSZ   Nyitva találtam az ajtót és bejöttem.
PRÓKRUSZTÉSZ   (értetlenül) Miért?
LEUKIPPOSZ   Hideg van odakint.
PRÓKRUSZTÉSZ   (flegmán) A tél okán.
LEUKIPPOSZ   (buzgón) Nagyon helyesen látja. Éppen azon töprengtem idejövet: vajon mi volt elébb? Tél avagy hideg?
PRÓKRUSZTÉSZ   Tél. Hideg csak akkor lett, mikor nyitva hagytam az ajtót.
LEUKIPPOSZ   Milyen pragmatikus. Ám nálunk, filozófusoknál, az untalan kérdésfeltevés, hovatovább kérdésfelvetés, afféle szakmai ártalom. (heherész) Ugyanis, nem tudom, megismert-e, de bizony én vagyok az. Személyesen.

Szünet

LEUKIPPOSZ   Leukipposz.
PRÓKRUSZTÉSZ   (magába merülve) Mi szépen táncolnak.
LEUKIPPOSZ   (bizonytalanul) Már akik.
PRÓKRUSZTÉSZ   (felrezzen, morcosan) A hópelyhek. Gyönyör. (ábrándosan) Hullanak, mint a legyek.
LEUKIPPOSZ   (készséggel) No igen. Mindig lefele. Mindig újabbak, mégis egyformák. Mondjam azt, szavam kedves járásával: ugyanazok.

Szünet

LEUKIPPOSZ   Maga persze most felkapja a fejét a merész eszmefuttatás hallatán, s azt kérdi: „Mi az, hogy ugyanaz?” De nem fogott meg! Vártam a kérdést! Nos: nem tudom. Persze a nem-tudásra mint végső tapasztalatra bőven lesz még időnk visszatérni. Most nem szeretném az ebédet késleltetni.
PRÓKRUSZTÉSZ   Azt ne is.
LEUKIPPOSZ   Meg tudom érteni. S nem csak azért, mert a megértés a kenyerem, ugye. (vár) Ha már a kenyeremnél tartunk, nem cáfolom, hogy az én gyomrom is anyag után esd. Mert hát minden: anyag, ahogyan az nyilván magának is szöget ütött a fejébe, amilyen kedves, értelmes ember, bolondul a hópelyhekért, de mindemellett vendégszerető, különben le sem mernék ülni az asztalához, (leül) és egy amfora bor mellett elbeszélgetni a világ természetéről, míg végre asztalra kerül a párolgó étel, kenyér nem is kell. (feljajdul) Hol maradnak már azok a tohonya rabszolgák?
PRÓKRUSZTÉSZ   (eltűnődve) Miért nem tépem ki a nyelvét? Magam sem értem magamat.
LEUKIPPOSZ   (ijedten) Jó, jó, ne is folytassa. Sejtem én, mit akar mondani.
PRÓKRUSZTÉSZ   Semmit. Én a tetteimmel beszélek. Én a kezeimmel nyilatkozom meg. (fennkölten) Jaj, ti kezek, ti, művészetemben megkérgesült kezeim, ti szóljatok a nevemben, ti vegyétek szátokra a lelkemet!
LEUKIPPOSZ   (új reménnyel) Hogyne, az anyag szakadatlan cselekvés, a puszta fecsegés csak az anyag közét kitöltő űr. Mindazáltal a cselekvésnek szüksége van szószólókra, az anyagnak szüksége van a számra – ugyanakkor a számnak is szüksége van az anyagra. De hát ezek a cudar cselédek!
PRÓKRUSZTÉSZ   Talányos. Miért is nem fojtom meg a mondat közepén? Azt hiszem, elsietett lenne, hevenyészett. Érnie kell, igen. Maradjon! Hergeljen, ihlessen, csak mondja és mondja!
LEUKIPPOSZ   Nem, hát háborítani önt semmiképpen sem maradok! Ha maradok, biztosíthatom róla, hogy nem evégett maradok, talán ebéd után is, már ha ebédelünk ma egyáltalán. Lehorgonyozhatnékomat éppenséggel az ön cselekvőkedve ajzza.
PRÓKRUSZTÉSZ   Folytassa, kérem. Igen jó úton halad.
LEUKIPPOSZ   (lelkesen) Itt ül, díszeleg az asztalfőn, mereng a nekem is oly drága hópelyheken, míg belülről bizonnyal csaknem szétveti a dühödt tettvágy! Kanalat ragadni és neki a levesnek, hogy ajka, cselekvése e beszédes tanúja, csak úgy tündököljön a zsírtól, azután hoci a korbácsot, végigverni a szutykos rabszolgán, miért nem hozta hamarább az ételt urának s parancsolójának s vendégének!
PRÓKRUSZTÉSZ   (sötét kéjjel) Lomha, nagy kortyokban ér gyomromba a forró, tápláló düh! Kínáljon, ne sajnálja tőlem! Habzsolom a szavát!
LEUKIPPOSZ   (buzgón) Persze az ember egy ideig tűri, hogy szemtelenek. De amikor a vendégén csattan az ostor, hogy úgy mondjam (heherész), az ő kárára hanyagok és tiszteletlenek, az már húsba vág. Jól mondom?
PRÓKRUSZTÉSZ   Soha jobban.
LEUKIPPOSZ   S még ha vendég volna csupán a vendég, aki ebéd után szépen továbbáll! De honnan tudja az a rabszolga, vajon nem éppen házifilozófusnak kívánja-e alkalmazni ura s parancsolója?
PRÓKRUSZTÉSZ   (borzongva a düh gyönyörében) Maga egy múzsafi, hallja! Én amúgy is lobbanékony lélek vagyok, de ilyen hőfokra még sosem izzott bennem a düh! Hát ennyire is bírok gyűlölni?

2. jelenet
(Voltak, be Gál)

GÁL   (morcosan Prókrusztészhez) No lám, no lám! Már az asztalnál díszelegsz? Elszólított a merengés a tűzhely mellől? Netán arra vársz angyali türelemmel, hogy magam nézzek az ebéd után?
LEUKIPPOSZ   (Gálhoz) Úgy is van! Kotródj, pimasz! Több tiszteletet a gazdádnak, legalább a vendége előtt! (Prókrusztészhez) Már ne haragudjék, hogy leveszem a válláról a fenyítés gondját, de a hosszúra nyúlt várakozás arra a következtetésre juttatott, hogy ön nem elég erélyes a személyzettel.
PRÓKRUSZTÉSZ   (lesújtó pillantást vet Leukipposzra, majd Gálhoz fordul) Értek én a szóból. Elhordom az irhámat, mielőtt úgy belefőztök a kásába, hogy kanállal ehetem magam ki belőle! (el a konyhába)

Kínos szünet, Leukipposz zavartan vigyorog Gálra.

LEUKIPPOSZ   Tehát, amit mondandó voltam: szilárd meggyőződésem, hogy ön nem elég erélyes a személyzettel.
GÁL   Meglehet. De nyugtasson meg: e hibámmal ugyebár nem kótyavetyéltem el egy csapásra az ön becses rokonszenvét?
LEUKIPPOSZ   Mi tagadás, joggal hányhatnám a szemére, hogy engedékenységével engem hozott kínos helyzetbe.
GÁL   Oh, ilyesmire vetemedtem volna? Beh szánom!
LEUKIPPOSZ   Jól is teszi. Mert amint ön leveszi róla a szemét, ennek a cudarnak menten kinyílik a csipája.
GÁL   Hálás vagyok, hogy figyelmeztet. Ezért olyan kívánatos, hogy olykor egy-egy sehonnai a tiszteletét tegye: máskülönben menthetetlenül beleposhadnék az évek óta tartó megszokásba, mely e régi családi bútordarabhoz köt.
LEUKIPPOSZ   Ám ez aligha mentsége a pimasznak arra, hogy családtagnak képzelje magát. Egy konyhai rabszolga! Mert ha, teszem azt, egy házifilozófus tart igényt ilyen kivételes bánásmódra, az természetes és rendjén való.
GÁL   Mennyire úgy van! Nem is sajnálnék e tárgyról hosszú órákig elmélkedni önnel…
LEUKIPPOSZ   (közbevág) De a puszta spekuláció szintjén ez nem volna több parttalan szócséplésnél…
GÁL   (közbekotyog) Amitől lám egyaránt ódzkodunk mindketten.
LEUKIPPOSZ   (zavartalanul folytatja) Merőben más helyzet áll azonban elő, ha ön fülön csípi a kínálkozó alkalmat, és valóban szert tesz egy házifilozófusra, akit aztán méltó helyére ültethet az asztalfőre.
GÁL   De ez nem több kósza ábrándnál, ugyebár?
LEUKIPPOSZ   De bizony, hogy több. Mert gondolná-e, kivel áll szemben?
GÁL   Tán gondolnám, de remélni sem merem. Mármint azt, hogy egyszer csak azon kapja magát, hogy bemutatkozik.
LEUKIPPOSZ   Elég, ha a nevemet mondom. Leukipposz vagyok.
GÁL   Oh, hát nem elég, hogy nem hagyják drága időmet ostoba alvással fecsérelni, de bősz haraggal előrontva éppen Leukipposszal adatik szerencsém találkozni! Legyen üdvöz, kedves Leukipposz!
LEUKIPPOSZ   Köszönöm. S ön kicsoda?
GÁL   Én bárdolatlan! Hogyan is mertem feltételezni, hogy ön tudomással bír arról, hogy az én házamban jómagam lakom?
LEUKIPPOSZ   Ez megnyugtató: tehát ön a házigazda. S mi a becses neve?
GÁL   Köszönöm, hogy figyelmeztet az udvariatlanságomra. Hiszen odáig nem ragadhat az ön szinte már szemtelenségnek tetsző eltökéltsége felett érzett ámulatom, hogy fittyet hányjak a jó modornak.
LEUKIPPOSZ   Oda se neki! Tehát, hogy hívják?
GÁL   Hisz miért is írtam ki a házam elé szép, nagy betűkkel, hogy Leukokitoszisz-család, ha nem azért, hogy eszembe jusson?
LEUKIPPOSZ   (tréfásan) Felteszem, nem azért, hogy elolvassam. Én ugyanis nem szívesen olvasok, főleg nem ilyen hosszú szavakat.
GÁL   Látja, mit mondana most egy felületesen ítélkező idegen: micsoda barom, nem tud olvasni! De én nem adok az idegenek véleményére. Sőt, hogy tovább menjek, legszívesebben bottal vernék ki minden idegent a házamból!
LEUKIPPOSZ   (meghökken) Én önt keresem.
GÁL   Milyen szerencse, hogy idetalált, noha a nevemet sem tudja!
LEUKIPPOSZ   Jól mondja. Hisz mit tesz a név? Csupán egy adag anyagra önkényesen ráaggatott címke.
GÁL   Milyen mélyenszántó. Milyen filozofikus, szinte aggasztóan az. Ha nem ismernénk egymást ilyen behatóan, ha nem hallottam volna annyit önről, megvallom, felötlene bennem a kérdés, hogy mégis, mi dolga itt?
LEUKIPPOSZ   Hadd ne fárasszam a történetemmel. Inkább majd ebéd után mondom el.
GÁL   Oh, tehát remélhetem, hogy megtiszteli asztalunkat?
LEUKIPPOSZ   Remélheti. Biztosíthatom erről. Sőt ha már így összemelegedtünk, lehetek olyan bátor, hogy előhozakodjak javaslatommal.
GÁL   Kérve kérem rá.
LEUKIPPOSZ   Fogadjon engem fel!
GÁL   Oh! Miért beszél ön bátorságról? Miféle bátorság szükségeltetne ahhoz, hogy ön csak úgy ukmukfukk az otthonomba tolakodjék? Hát beste vadállatnak látszom én, hogy beleharapjak a kézbe, melyet akár etethetnék?
LEUKIPPOSZ   Attól nemde percig sem kell tartanom, hogy a terhére leszek?
GÁL   Ugyan, mivel lenne a terhemre? Csak azzal, hogy egy üres szájjal több, és egy üres ággyal kevesebb? Nem tudom: említette már, milyen munkakörre vágyik?
LEUKIPPOSZ   Munkakörre? Nem akarok én dolgozni!
GÁL   Oh, én anyám szégyene! Félretekerődzött kacs az emberi természet venyigéjén, aki még nyelvemnek sem vagyok ura - hisz hogyan is mondhattam, hogy ön dolgozni fog? Hiszen ön itt fog lődörögni a házban, grasszál az átriumban, ázalog az úszómedencében, korzózik az árkádok alatt, heverészik, ahol kedve tartja...
LEUKIPPOSZ   És az elmémet járatom!
GÁL   Hogyne! Legfőképpen! Hisz mi másért kapná a pénzét? Ne aggódjék, megkeressük a táplálékát! Ha kell, az egész pereputtyomat eladom evezősnek egy gályára, csak hogy a maga hasa tömve legyen!
LEUKIPPOSZ   Meg a ruhám is kopott.
GÁL   De hisz van nekem ruhám, majd' a hét minden napjára tiszta jut! Kérem, hordja bátran, amelyik tetszik! Ha nem veszi tolakodásnak, hogy bátorságra biztatom. Tehát ha érdeklődnöm szabad, milyen minőségben kíván a költségemre elmélkedni?
LEUKIPPOSZ   Hogyan? Ön mégsem ismeri a nevemet?
GÁL   A nevét már igen, de a foglalkozását, szégyen-gyalázat, nemigen.
LEUKIPPOSZ   Filozófus vagyok, s ekképpen az ön házifilozófusa.
GÁL   Nem mertem én kimondani! Hiszen annyi ház van errefelé, annyi szebb és nagyobb, és ön mégis szerény hajlékomba toppant be - micsoda szerencsefi vagyok! Ha elgondolom, hogy talán éppen a szomszédomat zabálja ki a vagyonából, a szívem is belerepes. Mert mire is költhetné az ember összekuporgatott garasait? Talán hagyja a gyerekeire? Vegyen nagyobb házat? Vagy hajókázzék ide-oda a világban? Ugyan!
LEUKIPPOSZ   Helyes. Ne herdálja a pénzt. Én, mint a materialista filozófia atyja, behatóan érdeklődöm az anyagiak iránt. (nyújtózik) Merre lesz a szobám?
GÁL   (elképed) Ez lehet kérdés?
LEUKIPPOSZ   Csak, amíg meg nem válaszolja.
GÁL   Szerénysége pirulni késztet. Beérné egyetlen szobával, amikor pedig az öné lehetne az egész utca, az összes szomszédom minden lakhelye, vagy akár a tenger feneke?
LEUKIPPOSZ   Oh, a tenger! A tengerről én sokat tudnék mesélni! És fogok is, mihelyt ittlétem anyagszerű feltételeit elrendeztük.
GÁL   Mit mondhatnék erre mást, mint hogy természetesen átengedem önnek az én szobámat? Én majd meghúzom magam valamelyik sarokban, a kályha mellett, ruhátlan vacogva!
LEUKIPPOSZ   Nem, ezt nem fogadhatom el!
GÁL   Miért, hiszen tukmálom! Csak nem érzi úgy, hogy epésen gúnyolódom, és valójában lovakkal tépetném szét rest tagjait egy ingyenélő jöttmentnek? Tudja, a családom szerint hajlok a gúnyra, és emiatt sokszor megrónak! Most mondja meg: gúnyolódom én?
LEUKIPPOSZ   Nem vettem észre.
GÁL   Csodálatos. Akkor fogadja el Prókrusztész lakosztályát. Kertre néző ablakával az elvonult elmélkedés eszményi környezete. Békén figyelheti a hópelyhek hullását, követheti az anyag körforgását.
LEUKIPPOSZ   Egy rabszolga odújában? Megvallom, különbre számítottam. Az ön szobája hová tekint?
GÁL   Nem, nem! Az én szobámról szót se többet! Még szívemre venném, hogy gondolatban azzal vádol, hogy megsértődtem, amikor visszautasította.
LEUKIPPOSZ   Hm! Az ilyen nyakatekert szofizmusokról lesz szíves leszokni! S ha be is érem a szobával, mindenképpen takaríttasson ki a rabszolga után vele. Étkezés után szeretnék ledőlni egy kicsit.
GÁL   Örömmel! Úgy legalább tovább késik az ebéd, és bővebben elfecseghetünk, akár minden mondandónk végére járhatunk. De jaj, akkor talán feleslegessé válna, hogy ön ebéd után is itt maradjon? Vagy eleve ebédre? Vagy eleve?

3. jelenet
(Voltak, be Rebeka)

REBEKA   Kész van már az ebéd? Vagy nincs kész? Akkor mihez van terítve?
LEUKIPPOSZ   Ön is éhes?
REBEKA   Na hallja, ilyenkor! De nem is csoda, amilyen korán reggelizünk és későn ebédelünk. Mondom is ennek a Gálnak, Gál fiacskám, mondom neki, ezt nem lehet tréfával elütni, te megint csak gúnyolódol, mondom neki, pedig ezt komolyan meg kéne beszélnünk, mondom neki, már csak a gyerekek miatt is, mert az embernek igazán csak a gyerekeiben telik öröme, mert ez a Gál, ez egy savanyú uborka. (Gálhoz) Ne húzogasd a szádat, az vagy! (Leukipposzhoz) Az én kislányom, voltaképpen persze a mi kislányunk, csak megszokásból olykor az én kislányomként emlegetem, mert tudja, a Gál mennyit törődik vele, mint az apák általában, mondom is neki, te Gál, ne húzogasd a szádat, és vedd tudomásul, nagyon keveset foglalkozol a gyermekemmel, azaz a gyermekünkkel, de erre persze a munkájára hivatkozik, pedig nekem is van elég dolgom, elhiheti, tündéri gyermek. Igaz is, maga kicsoda?
LEUKIPPOSZ   Nevem Leuk...
GÁL   (Leukipposszal egyszerre) Ő az új…
REBEKA   Persze nehogy azt higgye, hogy ezzel én a Dénest akarom leszólni, mentsen isten attól, hogy mostohagyereknek érezze magát csak azért, mert ő nem olyan jól sikerült, hisz ugyebár ez tagadhatatlan, mint a kis Leményke. Nem, szó sincs róla, meg se forduljon a fejében, hogy Déneskét kevésbé szeretem, mint az angyali Leménykét, azt a tündérbogarat, azt a habcsókot, csak mert Déneske nem az én tejemen nevelkedett. Mit is mondott, mi a neve? Remélem, máskor is eljön, mert úgy veszem ki a szavaiból, hogy ön kedves és értelmes ember, márpedig ilyenekre, ha hiszi, ha nem, nagy szüksége van Gálnak. Végülis én látom igazán, mennyire belefásult a gúnyolódásba. Mondom is neki a múltkor...
LEUKIPPOSZ   Te Gál...?
REBEKA   Te Gál, mondom neki, ha folyton húzogatod a szádat, egyszer még úgy maradsz, legyél már egy kicsit vidámabb, mire csak nevetett, mert mostanában állandóan csak röhög.
GÁL   Ő az új…
REBEKA   (Leukipposzhoz) Vagy talán te vagy az új rabszolga? Mindig mondom ennek a Gálnak, te Gál, mondom neki, ideje beszerezni egy új rabszolgát amellé a kivénhedt Prókrusztész mellé, mondom neki, persze egyszerűbb lenne Déneskét is befogni, csak ne szeretnénk annyira, mint a kis szemünk fényét, milyen hasznos munkaerő válhatna belőle!
LEUKIPPOSZ   Én nem vagyok rabszolga, de Gál barátom mintha azt mondta volna, hogy önt készül eladni gályarabnak. (Gálra néz) Nemde?
REBEKA   Ugyan, biztosan gúnyolódott.
GÁL   Hát szoktam én?

4. jelenet
(Voltak, be Dénes és Lemény)

DÉNES   Csókolom, apuka.
LEMÉNY   Csókolom, anyuka! (asztalhoz ülnek)
REBEKA   Látja, ez itt Déneske, a kis mostoha, akire annyi szeretetet pazaroltam. Nem is mondok neki soha olyasmit, hogy ő csak holmi kolonc lenne a nyakunkon, amilyen éhenkórász, mert tudom, nem esne jól neki. Ugye nem esne jól, Dénes?
DÉNES   Nem. (Leukipposzhoz) Maga kicsoda, és mit keres itt?
REBEKA   Dénes, legyél udvarias a vendéggel!
LEMÉNY   Dénes, legyél udvarias!
REBEKA   Mert mindig azt mondom a Déneskének, ha már az elméjét nem pallérozza, csak morfondírozik egész nap, meg a buta könyveit bújja, legalább udvarias legyen és kedves!
DÉNES   Szóval kicsoda? Szóval mit keres itt?
GÁL   Ő az új…
LEMÉNY   Mit keres itt?
REBEKA   Milyen kíváncsi ez a Leményke! Ez a tudásvágy, ez már születése óta jellemző rá!
LEUKIPPOSZ   Nevem Leukipposz.
DÉNES   Nocsak! Netán ön az a milétoszi származású görög filozófus, aki az időszámítás előtti ötödik században él, és akit az ókori atomelmélet megalapítójaként tisztelnek, és aki a ión természetfilozófia és az eleai logika összeegyeztetésére tett kísérletet?
LEUKIPPOSZ   Igen, előfordult...
DÉNES   Szánalmas egy kísérlet volt. Mint minden olyan próbálkozás, amely arra irányul, hogy az ideákat puszta anyaggá silányítsa. A szellem erejével érvelni az anyag felsőbbrendűsége mellett nevetséges önellentmondás.
LEUKIPPOSZ   Minden anyag. A maga fellengző szelleme is abból a kásahegyből csapódott ki, amit legyűrt a torkán.
REBEKA   Hát gyomra, az van neki, öt helyett is!
DÉNES   Egyetlen kása sem több a kása ideájának időleges megtestesülésénél.
LEMÉNY   Korog a bendőm.
DÉNES   És hogy van Démokritosz?
LEUKIPPOSZ   Felhagytam az okításával. Kukkot nem ért az atomelmélethez. Csak bámul rám azzal a nagy hülye szemével bárgyún. (Leménykére néz)
REBEKA   Szakasztott Déneske!

Be Prókrusztész az ebéddel.

PRÓKRUSZTÉSZ   Feküdje meg a gyomrukat! (Leukipposzhoz) A tiedet is, te potyapecér!
GÁL   No, mi emlékezetest készítettél mára, Prókrusztész?
PRÓKRUSZTÉSZ   Kását.
LEUKIPPOSZ   (borzongva) Itt ennyire szeretik a kását? (Leül az asztalfőre)
PRÓKRUSZTÉSZ   Elég, ha én szeretem.
REBEKA   Nem tud mást, ez a vén trotli. Mondom is a Gálnak, te Gál, legalább főzni tud ez az új rabszolga? Vagy ez is olyan hasznavehetetlen?
PRÓKRUSZTÉSZ   (Leukipposzhoz) Nem kotródsz a helyemről, míg szépen vagyok?
LEUKIPPOSZ   Takarodj a konyhába, te szutykos rabszolga!
PRÓKRUSZTÉSZ   De megjött a hangod, te sehonnai! Csodálom, hogy ez a marha Gál az ebéd közelébe enged!
LEUKIPPOSZ   (Gálhoz) És ön csak úgy tűri, hogy egy ilyen söpredék a vendéget háborgassa?
GÁL   Már megbocsásson, de engem nevezett marhának! Nemde, kedves Prókrusztész?
REBEKA   Prókrusztész, azonnal tűnj el a konyhába! Ne merészelj még egyszer ilyen pimasz lenni, mert eladlak a hentesnek!
GÁL   (Rebekának) Ne bántsd, még a lelkére veszi.
DÉNES   Prókrusztész, tudod, hogy bár általánosságban, mintegy alapjaiban én sem vagyok híve e társadalmi princípiumnak, mely alá-fölérendeltségi distinkciót létesít ember és ember között, de a világ jelenlegi állása szerint jobb, ha nem demonstrálsz.
LEUKIPPOSZ   Te is anyag, mi is anyag! Anyag és anyag közt mi a különbség? Hát nem ugyanaz?
PRÓKRUSZTÉSZ   Ha hiányzom, a konyhában őrjöngök.
LEUKIPPOSZ   És a szobádat mikor takarítod ki?
GÁL   Igaz is, Prókrusztész, elkísérlek egy darabon. (Prókrusztésszel el)
LEUKIPPOSZ   (mértéktelenül lapátolja a tányérjára a kását) Nincs leves? Felháborító. Egyszerűen felháborító. (Megkóstolja a kását) Csak odaégette. Ezért nem ért rá a szobámat kitakarítani? Hogy nyugodtan, ráérősen odaégesse? Ennél még a gályán is különb volt a koszt, komolyan! Jó étvágyat! Ne csak én egyem!
REBEKA   (csodálkozva) Gályán?
LEMÉNY   (csodálkozva) Gályán? Mi az a gályán?
LEUKIPPOSZ   Messze az a Milétosz. Elég, ha ennyit mondok.
REBEKA   Hanem ez a Prókrusztész egyre használhatatlanabb és szemtelenebb! Szemtelen - ez a helyes kifejezés! Mondom is a Gálnak a minap: te Gál...
GÁL   (be kásás hajjal) Tessék?
REBEKA   Gál, ne gúnyolódj! És máskor ne kend a kását a hajadra!
GÁL   Félek, szegény Prókrusztész ma ebéd nélkül marad.
LEUKIPPOSZ   Majd megeszi a maradékot. Én ugyan ebből le nem gyűrök annyit, amennyit kiszedtem.
GÁL   Ha nem ízlik, a világért se erőltesse.
LEMÉNY   Majd én megeszem.
GÁL   Jól van, okos kislány, mindenre tud megoldást!
REBEKA   Ugye-ugye? Látod, nem kell mindig gúnyolódni.
GÁL   Mert az én Dénes fiam az nem ilyen. Őt csak a tudományok meg a művészetek érdeklik...
LEUKIPPOSZ   Mert a filozófiához nem sokat konyít, az biztos. Jaj, de nem szeretem a kozmát, ha ilyen kásás!
GÁL   Igaz is, megismerkedtetek már az új házifilozófusunkkal?
LEMÉNY   Hol van?
DÉNES   Az orrod előtt, csak oda nem látsz a szemedtől.
REBEKA   Fogd be a szád, Dénes!
LEMÉNY   Dénes, fogd be a szád!
GÁL   Megvan mindig az önálló véleménye, ezt imádom benne.
REBEKA   Jól mondod, Gál. Kivételesen okos ötlet volt tőled felvenni egy házifilozófust. Legalább Leménykének lesz kivel beszélgetnie a buta Dénesen kívül.
GÁL   Főleg, ha Leukipposzt is mélyrehatóan érdeklik az olyasféle elemi kérdések, hogy milyen idő várható délután, vagy hogy ízlett-e tegnap a vacsora.
REBEKA   Piszkálja a csőrödet, hogy én az életre nevelem? Ne sírj, kislányom, csak gúnyolódik!
GÁL   Ne sírj, Leményke! Egy kis sírás kedvéért igazán kár félbehagynod az evést!
REBEKA   Persze, bátorítsd csak ezt a kákabélű utcagyereket, aki folyton finnyáskodik! Na nem ellened beszélek, Déneske, hisz éppen annyira szeretlek, mint Leménykét, Gál bármennyire is kivételez veled a kislányom rovására.
LEMÉNY   Én mindent megeszek!
REBEKA   Bizony, még a vasszöget is!
LEMÉNY   De azt nem szeretem! Hihihi!
GÁL   (Leukipposzhoz) Látja, milyen szellemes? Egy-egy találó tréfájával rögtön elűzi a viták gomolyfellegeit. Ő az én kis napsugaram, szinte világít a sötétben! Csak úgy nyeli a sötétet! Nem is rág, csak nyeli! (megborzong)
REBEKA   Muszáj állandóan azon csámcsognod, hogy mit vesz magához a kis drága? Csak, mert tele van a szája, és nem tud válaszolni? Buta férfiak!
LEMÉNY   Hihihi! Buta férfiak!
REBEKA   Talán nem azért törjük magunkat, hogy a gyermekeinknek mindig meglegyen a betevő falatjuk?
GÁL   De. Mi más cél hevíthetne életem során, mint hogy Leményke halálra zabálja magát?
REBEKA   Fejezd be, Gál! Milyen dolog ez, mondom neked, hogy egy vadidegen előtt ízetlenkedsz a kicsikénk rovására?
GÁL   Vadidegen? Hol látsz itt idegent? Hisz…
LEMÉNY   (közbevág) Az orrom előtt, csak oda nem látsz a szememtől.
GÁL   Szeretem, mikor félbeszakítasz, Leményke, ilyen elmés élcek kedvéért. Ám Leukipposz nem idegen, hanem...
REBEKA   Miért, te régebbről ismered?
GÁL   Úgyse szeretek folyamatosan beszélni, túl lomha az én agyam ahhoz. Szóval Leukipposz nem más, mint...
DÉNES   Házifilozófus. Már mondtad.
GÁL   Persze, Dénes. Én csak duruzsolok itt, mint a kandalló, korántsem azzal a szándékkal, hogy zavarjam a társalgást. Ám, amit kinyögtem volna: Leukipposz, úgy is, mint házifilozófus…
REBEKA   Most mit húzogatod a szádat, Gál? Mondd szépen, amit akartál! Kinek van türelme kivárni, amíg te befejezel egy mondatot? Lehetetlen állapot!
GÁL   Igazad van, szívecském. Csak falom itt a drága időt.
REBEKA   És ne bántsd Leménykét!
GÁL   Tehát Leukipposz nem egyszerű alkalmazott, hanem...
PRÓKRUSZTÉSZ   (be) Kedvem volna kivinni a tányérokat, persze csak, ha másnak nem akaródzik. Szégyen gyalázat! Hát mi vagyok én?
GÁL   (üvölt) Családtag!
REBEKA   Gál, viselkedj az asztalnál! Ezt lássák a gyerekek?
GÁL   (üvölt) Családtag!
PRÓKRUSZTÉSZ   Szépen családtag! Aztán én végzek minden házimunkát? (el a konyhába a tányérokkal)
GÁL   (elhalóan) Leukipposz családtag!
LEUKIPPOSZ   Köszönöm, igazán kedves!
GÁL   Semmiség. Csak gúnyolódni szerettem volna.
LEUKIPPOSZ   Még szerencse, hogy jól sült el.
GÁL   (tompán) Igen. Még szerencse.
REBEKA   És hol fog aludni?
GÁL   Hogyhogy hol? Ahol a családtagok szoktak.
DÉNES   Prókrusztésznél? Ajaj!
LEUKIPPOSZ   Mégpedig most rögtön. Vacsoráig lefekszem, és kiadósan megjáratom az elmémet.
GÁL   Hónap végén rendezzük egyben, ha megfelel.
LEUKIPPOSZ   Helyes.
GÁL   Én addig alszom, amíg maga munkálkodik. (kimegy)
REBEKA   Ránk fér a pihenés! (indul)
LEMÉNY   Anyuka!
REBEKA   Gyere, Leményke!
LEMÉNY   Már azt hittem, itt hagysz! (Rebekkával el)

5. jelenet
(Leukipposz, Dénes)

LEUKIPPOSZ   (feláll) Szép álmokat, maga holdkóros idealista.
DÉNES   Azt hiszi, nem látok át a maga materialista szitáján? Hogy azért veti el a szellemet, hogy egyenlőségjelet tehessen a gondolkodás és a délutáni szunyókálás közé?
LEUKIPPOSZ   Ha le is hunyom a pillám, az anyag tovább gondolkodik bennem. Tűnődik, mit csináljon ebből a rettenetes kásából a gyomromban.
DÉNES   A maga téveszméi szerint csupán az emésztés volna a különbség élet és halál között?
LEUKIPPOSZ   Ha nem is a legfontosabb, de az egyetlen. No, hát örülök, hogy máris dolgom akadt, és ezt tisztázhattuk. Jó pihenést!
DÉNES   És az akarat? A halott anyagnak nincs akarata.
LEUKIPPOSZ   Az akarat? Az kutyafüle! Vagy ahogy nálunk Milétoszban mondani szokás, smafu! A szofisták világbolondító találmánya, hogy oksági összefüggéseket magyaráznak az eredendően céltalan anyagmozgásba. Üres bölcselkedés, szófia beszéd. Na de most már valóban aludni mozdít az anyag.
DÉNES   De mégis, ha kihűlve heverne megcsonkított teteme a kertben, aligha sírnának az atomjai vánkos után. Főleg, ha a feje is… de hagyjuk!
LEUKIPPOSZ   Mi van a vánkosommal? Vagy a fejemmel? Meg a kerttel? Mondani akar valamit, vagy csak nem fér el magában a hang?
DÉNES   Reméltem, segít megfejteni egy talányt.
LEUKIPPOSZ   Segítettem.
DÉNES   Ugyanis tegnap is találtunk egy tetemet.
LEUKIPPOSZ   Aki keres, az talál.
DÉNES   Főleg, ha az illető tudja, hogy Prókrusztész ablaka alatt kutakodjék! A többi is ott feküdt. (ironikusan) Oda vetette őket a céltalan anyagmozgás.
LEUKIPPOSZ   Nana! Most már ilyen hajmeresztő rémtörténetekkel próbálja toldani-foldani hézagos okoskodását, fiatal barátom?
DÉNES   Ez nem okoskodás. Ezek merőben anyagszerű tények. Egy halom meggyalázott hulla. Mind egy méretre alakítva: a rövidebbek megnyújtva, a hosszabbak megcsonkítva. Na, ezekben aztán tényleg nem zsizseg semmi szellem. Még annyi sem, mint magában, amíg szunyókálva mereng.
LEUKIPPOSZ   Lám, lám, az erőszakolt szelleműzés milyen zsákutcákba vezet. (Nyugtalanul) Prókrusztész ablaka alatt, azt mondja? Nahát!
DÉNES   Szakasztott alatta. És nem szégyellem megvallani, hogy az én tudományom itt véget ér. Talán ön, az anyag elkötelezett híve, rá tud világítani egy ennyire, mármár gusztustalanul anyagszerű jelenség magyarázatára, azokra a kölcsönhatásokra, amelyek…
LEUKIPPOSZ   (közbevág) Gyilkos volna Prókrusztész?
DÉNES   Ugye, hogy ez az ember első gondolata? Látja, szegény Prókrusztész nem menekülhet a múltjától. Csak, mert valamikor üldözött gyilkos volt, képes máris mindenki ilyen váddal illetni. Pedig ez nyilván nem több a körülmények látszólagos összefüggésénél. De mivégre munkál bennünk a szellem, ha nem képes magasabb rendet teremteni a…
LEUKIPPOSZ   (idegesen közbevág) Láncot a lábára, és gályára vele!
DÉNES   Látja, ez a materializmus csődje! Megragadni azon a ponton, hogy Prókrusztész ágya mindannyiszor vérben úszott, meg hogy a mérete történetesen megegyezik a holttestek méretével, és nem lépni tovább!
LEUKIPPOSZ   (magán kívül) Ki kell belezni! Szíjat hasítani a hátából! A bestiális gyilkos!
DÉNES   Inkább a körülmények áldozata. Az áldozatok áldozata. De elhiheti: szörnyű úgy ébredni, hogy a kertünk telis-tele van potyogtatva holttestekkel, míg azok hozzátartozói a szemetesben várnak sorukra.
LEUKIPPOSZ   Miféle hozzátartozói?
DÉNES   Végtagok, ilyesmi. Érti már, miért van szükségem a segítségére?
LEUKIPPOSZ   Nem. Maga érti?
DÉNES   Tudom is én, mondhatná, hogy igazából nem is létezik gyilkosság, hiszen az anyagon mit sem változtat, ha egy darabból több darabbá lesz hirtelen. Azt hiszem, lesz min töprengenie Prókrusztész ágyában. Megyek is, hagyom pihenni. (el)
LEUKIPPOSZ   Várjon! Ne hagyjon egyedül! Beszélgethetnénk! Olyan jól elfilozofálnánk! (magában) Borzasztó. Azt nem értem, ez a Gál miért tűr meg minden eszelőst a házában! (el)