- alapmű egy részben -

Írta:
Győrei Zsolt
Schlachtovszky Csaba

Személyek:

Szuper Károly
Radákovich Bódog

Játszódik:
1848. március 15-én este a pesti Nemzeti Színház egyik
öltözőjében.

EGYETLEN FELVONÁS.

Egyetlen szín.

SZUPER. (bent ül, naplóját írja) "Már csaknem én következék a színpadon, szívemet torkomban érezém dobogni, s nagy hévvel nekikészülődék az oly emlékezetesnek remélt játéknak", de hogy az a kénköves istennyila szaggatná darabokra Barthát a lábával egyetemben, hogy sántulna le végleg, (közben kitépi és galacsinná gyűri a lapot) hogy az utolsó ítéletre is úgy kelljen odabicegnie a nyavalyásnak!
BÓDOG. (közben belopakodott) Van itt valaki?
SZUPER. Itt? Kicsoda? Talán én? Talán én ücsörögnék itt ittfelejtve? Én siránkoznék királyi bánatomban? Egy királynak kell látni minden könnyeket: magának könnyezni nem szabad? Hogy megtanultam három óra alatt!
BÓDOG. Bámulatos teljesítmény! Nem egyszerű mondat bizony! De ha nem haragszik, én most más ügyben...
SZUPER. Haragudni? Nem, barátom, maga egy istenfélő embert lát, aki nem gerjed haragra, és ha netán azért imádkozik, hogy Barthának száradjon le mindkét lába térdig, azt is csak a maga mulattatására kívánja.
BÓDOG. Tudniillik, hogy a jegyem árát szeretném visszakapni... Tudniillik, hogy senkit nem találtam az épületben... minden nép úgy elszaladt... én meg ugye ittmaradtam ezzel a jeggyel, és nincs ki visszatérítse, mert mindenki elment...
SZUPER. Száradjon le térdig a lábuk! Én idejövök, otthagyom a beteg kisfiamat Veszprémben az anyjával, megtanulom a szerepemet, és elébük állok, és ők elszaladnak, mielőtt elébük állnék!
BÓDOG. Nem szép dolog bizony, hogy félbehagyják az előadást. Már csak ezért is szeretném, ugye, a jegyem árát, ha lehetne... Én, ugye teljes előadásra vettem jegyet: első emeleti páholy, öt forint. És az egyik színész fel se lépett!
SZUPER. (fogát csikordítja) Bosszantó. Mostan érzi veszteségemet! Maga boldog ember! Enyhülést szerezhet; szabad folyáson úszhat a dühe: hallgatni kell nekem - király vagyok!
BÓDOG. Igen, kérem, egy kicsikét haragszom, ugye, mert tudja, a jövedelmeim meglehetősen nincsenek, olyannyira, hogy még színházba sem jutnék, például ma sem, ha történetesen az előadás nem lett volna ingyenes... (hazugságon kapva magát) Márhogy... kedvező áron... Persze, ha nem maga a pénztárnok, akkor nem is zavarom. Jó éjszakát! (indul)
SZUPER. Jó éjszakát? Hát jó éjszaka lesz, annyit mondhatok! (felveszi az összegyűrt lapot és beleolvas) "Délután felkért Szigeti, hogy a szerencsétlen félrelépés folytán lábzúzódásban szenvedő Bartha helyett, ki ma este Endrében készült fellépni..." (újfent összegyűri a lapot) Az az aljas Bartha, az a sánta ördög! Miért is hallgattam Petőfire? Irodalom?! Kell is ezeknek irodalom! Ezek a Baál papjai, nem a Tháliáéi!
BÓDOG. (visszasomfordált) Igazából ugye nem is azért jöttem ugye, amit úgy tűnik, mondtam, és amit maga vélhetőleg hisz, hogy a jegy miatt...
SZUPER. Miért zavar? Nem látja, hogy átkozódom?
BÓDOG. Tudniillik én vagyok annak a művésznek az öltöztetője, aki ebben az öltözőben kellene, hogy legyen...
SZUPER. Bartháé? Te ismered Barthát? Akkor mondd meg neki, hogy én játsztam lábzúzódással Szigetvárott! Mondd meg neki, bár ez nem igaz! Úgy látszik, rosszul emlékszem!
BÓDOG. Maga is fellépett volna ma? Én tulajdonképpen, ha úgy vesszük, nem is ama bizonyos Bartha öltöztetője volnék, illetve hát vagyok is, hanem Szuper Károlyé.
SZUPER. Mik vannak itt a Nemzetiben! Tudja, én mindig is magam öltöztem.
BÓDOG. Magam is így vagyok vele. Meg mit is öltöznék?
SZUPER. Például azt a kabátot levehette volna, mielőtt bejön.
BÓDOG. Igen, mást nem is igen vehetnék le. De ezt sem veszem le szívesen.
SZUPER. Meg minek is venné, ha úgysem marad?
BÓDOG. Ne higgye, hogy azért nem veszem le, mert ez afféle rögeszme nálam. Dehogyis! Egyszerűen csak nem vagyok hajlandó egy percre sem letenni és kész! (dühbe gurul) Ne is próbálja elvenni, mert ugyan a hideg és az ínség elapasztották az erőmet, de körmöm szakadtáig védekezni fogok!
SZUPER. Nézze, barátom! Én itt állok életem legnagyobb sorscsapása után, és maga a kabátja kétségkívül regényes történetével igyekszik felvidítani?
BÓDOG. Nem az én kabátom ám! (felcsattan) De nálam marad! Akarja tudni, hogyan kerültem bele?
SZUPER. Ezért küldte ide Bartha? Hogy halálra nyaggasson? Hogy kikémlelje, miként gyötrődöm? Hogy kuncogjon rajtam, aki halálos lázzal is komédiáztam a közönségnek Szegeden, mert a közönséget csak a komédia érdekli, kuncogjon rajtam, látván, lélekben mint roppanok össze? Hogy mint leszek a háládatlan, méltatlan közönség nélkül megfosztva birodalmamtól magától? Minden javamat tinéktek engedém, királyi székem koldussá tevém - azt hittem: a jobbágynak csak legyen; úgy addig a király se lesz szegény, én, aki ilyen mondatokat tanulok meg röpke három óra alatt? Szegény, szegény király! Be megcsalatkozál! (könnyes szemekkel elfordul)
BÓDOG. Higgye meg, téved, ha azt hiszi, hogy én... Én említettem, hogy nem ismerem tulajdonképpen Barthát, akárha öltöztető sem volnék, mint ahogy ezt az elébb állítottam valamiképp... Ne értse félre, hogy féltem a kabátomat, nem vagyok én rögeszmés... Nem, ez Vas Gereben kabátja, ő hagyta nálam.
SZUPER. A színfal mögött volt a betegágyam felállítva! Ezt mondd meg Barthának! Még ilyen állapotban sem esett nehezemre a játék! (őrjöng) Éppen egy ily könnyed, tréfás embernek esnék nehezére! Egy ilyen vidám, adomáktól hemzsegő embernek!
BÓDOG. Bizony, a vidámság az fontos. Most, hogy a kabátomról kérdezett, eszembe is jut egy adoma. Vas Gereben mesélte, aki közeli, testi-lelki jóbarátom volt... volna, és aki szakasztott ilyen humorisztikus, tréfakedvelő kedély, mint kegyed. Bizonyára ismerik is egymást, (célzatosan) talán meg is tudná mondani, hová tűnt ilyen hirtelen innét?
SZUPER. Talán el sem jött. Meglehet, beteg, fáj a lába, félő, hogy eltörött szegénynek, már ahogy ez a járvány van, szörnyű! A pestisnél több embert vitt el a lába.
BÓDOG. Például innen a nézőtérről is, hehe. (hehereg)
SZUPER. Tényleg elmegy, ha adok öt forintot, vagy csak hitegetett?
BÓDOG. (daccal) Inkább leülök, és megvárom itt Vas Gerebent. Itt kell lennie valahol. Hiszen idáig követtem a nyomát.
SZUPER. Inkább segítsen lecsatolni ezt a palástot, ha már ideküldték.
BÓDOG. Szép!
SZUPER. A magáé lehet, ha gyűjtő. Nekem már úgysem kell. Én, ki már választott népemtől elhagyatva állok, magam csúfolásául miért viselném tovább? Vigye csak el, úgyis a Bartháé.
BÓDOG. Azt akarja, hogy vegyem le a kabátomat? Hát nem! Én ezt télen-nyáron, éjjel-nappal, hóba-hőbe egyre viselem!
SZUPER. Én meg még azt hittem, legalább egy estét végigkesereghetek azon, hogy tönkrejutott az életem, de maga már most belefárasztott! Itt a palástom, én ledobom, és követem tovább bolygó sorsomat!
BÓDOG. Vegyem rá a másikra talán? Ugyan, így is melegem van. Bár télen kevésbé fáznék... De nem! Hisz eltakarná, és mit gondolnának az emberek? Azt hinnék, valami bolyongó király vagyok, vagy efféle...
SZUPER. Mit beszél?
BÓDOG. Nem is hinné, mennyi múlik a ruházaton! Tudja, van egy történet Megyeriről. Az is színész, amolyan vándorló kómikus. Azután a direktor úr rábízta a köpönyegét, hogy vinné el az irodába, amint a rostáltatást bevégzé. Erre ő meg hogy éppenhogy felvette a köpönyeget, és a magtárban a béresek csak néztek s lekapdosták a süvegeiket. (magyarázólag) Az is lehet, hogy azt hitték, ő a direktor úr. Tudniillik a köpönyeg miatt. Gondolom, azután mondta is, hogy nem ő, és akkor csodálkozhattak egy nagyot. Persze, hogy mit kerestek a magtárban, ő meg a direktor úr, azt ugye elfelejtettem. Istenem, öt év alatt hogy kiment a fejemből! Csak foszlányok maradtak belőle, mint ebből a kabátból!
SZUPER. Ennyi volna egy adoma? Befejezte? Vagy meddig várat a csattanóra?
BÓDOG. Miféle csattanóra? Benne volt a lényeg: azt hitték, Megyeri a direktor úr, azután pedig megmondta, hogy nem.
SZUPER. (kikel magából) Így lett színész Megyeri, nem? Ez a vége, ha nem hagyjuk le, nem? Ha elmondatjuk külön magunknak, hogy a béreseknek olyan jól adta a direktort, s utánozta a hangját is, hogy megtévesztette őket: "Hát ti akasztófáravalók, azért eszitek a konvenciót, hogy itt henyéljetek?" Így mondunk el egy adomát, ugye? Nem pedig befejezetlenül, mert gyűlöljük a befejezetlenséget, ugye? Csak úgy kutyafuttában belepillantani egy drámába, csak amíg el nem macskásodik a drágalátos ülepünk!
BÓDOG. Kérem szépen, ne tessék okítani! Én tudom, hogy Vas Gereben azért adta tudtomul ezt a nem túlzottan tréfás adomát, mert azt akarta, hogy az ő kabátját én hordozzam eztán, és így lehessek őnéki.
SZUPER. De egy adomát nem lehet ilyen befejezetlenül, ilyen hányavetin elbeszélni! Ha a maga barátjának ennyire futotta, az az ő baja! De maga legalább ne legyen olyan irdatlan büszke rá, hogy ebben ő volt a mestere!
BÓDOG. Ne legyek büszke reá? Vas Gerebenre? De igenis, hogy büszke vagyok Vas Gerebenre! Engem ő tett azzá, ami most vagyok! Én pedig őt tettem azzá, ami! Ami én voltam volna! Még a nevét is én adtam! Merthogy olyan erőseknek és merészeknek találtam a tréfáit, akár egy vasfogas kenderfésű! (célzatosan) Persze magának magyarázzam? Hisz maga ismeri őt, csak nem akarja elárulni, hol van!
SZUPER. És ha nem ismerem? Ismerek én különb nevezetességeket! Olyan emberrel beszélsz, és ezt is megmondhatod a Barthának, akinek egy Széchenyi, egy Batthyány tapsolt, akinek Kisfaludy Sándor hallgatta figyelmezőn a színésztörténeteit! Nekem egy Jókai írt jutalomjátékot - lehet, hogy egy ócska komédia, de az enyém! És tőlem egy Petőfi kért protekciót, amikor vándorszínésznek kívánkozott! Nekem nem kell Vas Gerebenek után loholnom, nekem most ordítanom kell, ahogy csak a torkomon kifér!
BÓDOG. Ezeket nem ismerem. Ők is játsztak volna?
SZUPER. Játsztak? Játszadoztak! A feje tetejére játszadozták az egész várost! Megőrjítették a nyomdászokat meg a színházbarátokat! És játszadoztak velem is, az én tüzemmel - azon sütötték meg a pecsenyéjüket! Én mondtam annak a Borostyánnak: "Borostyán fiam, mit akarsz ezen a pályán? Tehetségtelenebb vagy még a Barthánál is, csak Dunának futsz szégyenedben, és az itt Bajánál igen mély!" - mondtam neki Baján. "Menjél Pestre lírikusnak, az való neked!" Hát ebből a Borostyánból lett Petőfi Sándor, csak hogy ámuljon.
BÓDOG. Én Petőfi nevezetű színészt sem ismerek. Úgy látszik, valóban nem egy híres tehetség.
SZUPER. Maga nem ismeri Petőfi nevét? Szerintem maga csak Vas Gereben nevét ismeri. Meg talán a sajátját, bár ez nem biztos.
BÓDOG. Vas Gereben nem volt színész, azt hiszi? Csak más néven lett híres színésszé, azt meg maga úgysem ismeri! De ismerek más nevet is! Radákovich Bódogét. Nem tudja, ki az, ugye? Hát én vagyok! De tudok még más nevet is! Radákovich József. Helyesebben Radákovich Bódog József! Nem sejti, ki az, ugye?
SZUPER. Maga.
BÓDOG. Nem. Más. Mégpedig Vas Gereben.
SZUPER. (gúnyosan) Persze! Ki más? Már eszembe jutott. Radákovich Bódog József, a vándorszínészek koronázatlan királya, a méltán népszerű bonviván!
BÓDOG. Hiába gúnyolódik, annyit mondhatok! Színészként egészen máshogy hívják. Radákovich Józsefnek akkor hívták, amikor először találkoztunk öt évvel ezelőtt.
SZUPER. Petőfit meg Rónaynak hívták, amikor színésznek akart állani. Lehet, hogy én mondtam neki, hogy Borostyán legyen?
BÓDOG. Az biztos, hogy a Vas Gerebent én találtam ki. Zavart a névrokonság. Képzelje el, egy este beállított egy vadidegen, és majdnem ugyanúgy hívták, mint engem. Persze azután kiderült, hogy szegről-végről rokonok is volnánk. Tudniillik, hogy ő az enyingi Radankovichok közül volt volna való... Persze akkor még nem tudhattam, hogy ő olyan fekete bárány a családban, szóval érti... még az iskolából is kicsapták korhelység és hanyagság miatt! Ezért kellett neki az én tisztességes életem. Persze ezt azon az estén még nem sejthettem. Ő csak annyit mondott, Pápáról jövet tért be hozzánk…
SZUPER. Pápa? Petőfi is ott volt diák! Az én drágalátos barátom! Az ő lábát sem siratnám, ha egy átkon megbicsakítaná!
BÓDOG. Hagyja már azt a Petőfit, ha nem szereti, minek beszél róla?
SZUPER. Az más, hogy nem szeretem. De a barátom. S ráadásul ebben az országban magán kívül mindenki ismeri a nevét. Pedig az én jóvoltomból lett híres!
BÓDOG. (együttérzőleg) Ilyenek ezek mind! Az az imposztor is, az a Radákovich József! Betérül, bemutatkozik, ölelget meg atyafiságot emleget, iszik a legjobb boromból, itat engem, aki botorul vele kelnék poharazásban birokra, míg el nem terülök a lóca alatt?! És azután mit tesz ez az állítólagos rokon? Mit? De úgy kell nekem! Tán nem tapasztaltam elégszer, hogyan oldja meg a bor a nyelvemet?
SZUPER. Maga nyilván azt hiszi, én jószántamból kószálok ezen az átkozott Pesten!
BÓDOG. Ki beszél itt magáról? Én magamról beszélek! Én nem voltam mindig ilyen toprongyos. Nekem állásom volt, és voltak bizonyítványaim. (sírva fakad) Kitűnő bizonyítványaim! Amilyenek egy sárvári írnoknak kellenek. Azokkal én akár Győrbe mehettem volna a jogakadémiára, olyan bizonyítványok voltak azok!
SZUPER. És mi lett velük?
BÓDOG. (hüppögve) Nélkülem mentek el a győri jogakadémiára! Az a pernahajder ellopta őket! Az utolsó szálig kilopta őket a fiókomból. Még a házasságlevelemet is elvitte. Szerencse, hogy nem jött vissza Melindámért! Dehogy jött vissza, ahhoz gyáva volt! Még a kabátját is nálam feledte, de azért sem mert visszajönni!
SZUPER. Egy ilyen kabátért én sem törném magam. Bezzeg törtem a Bartha palástjáért. Hogy Prokrusztész szelje kurtábbra!
BÓDOG. Engedje már befejeznem, legyen szíves! (célzatosan) Hátha valamiről eszébe ötlik, merre járhat most. Idáig követtem helyek és nevek útvesztőin keresztül, soha el nem tévelyedve, s végül a maga gyermeteg titkolózása tartóztasson fel? Éppen most, amidőn ingyenes volt az előadás, és végre először láthattam volna színpadon Vas Gerebent? Értse meg, muszáj találkoznom vele! Érte hagytam el a családomat, a kis Somát, s Melindámat. Pedig mit kérlelt az a drága asszony! "Hova mennél, Bódog? Két éve, hogy elvitte a nyavalyás papírjaidat, amiket úgy siratsz, mint valami rögeszmés, bottal ütheted már a nyomát! Ki tudja, hova vitte el az ördög! S minek neked azok egyáltalán? Itt rendes állásod van, az uraság becsül, holtunkig bőségben élhetünk, ne vedd nyakadba a világot szilvamagért! Megőrjítesz, te bódogtalan marha!" Így beszélt az én Melindám.
SZUPER. Nehogy azt higgye, hogy az én Antóniám nem óvott Petőfitől! Igaza is volt. Nem szereti Petőfit, léha, piszkosszájú fráternak tartja, miolta egyszer, együtt utaztunkban majdhogynem nyakát szegé - mindannyiunkéval egyetemben. Látnia kellett volna őkelmét, amint elnyúlt a sárban, részegen henteregve, mint a lőtt nyúl!
BÓDOG. Azt hiszi, hogy a maga mulattatására mesélem a családom tragédiáját: hogy egy csirkefogó után kellett erednem, feleségem intő szava ellenére sorsukra kellett hagynom szeretteimet?
SZUPER. Az elébb még azzal büszkélkedett, hogy egy pohárból ittak és megosztoztak egy kabáton.
BÓDOG. Így gyártják maguk az adomákat! Kiforgatják az ember szavait! Én részvétet szeretnék magában kelteni, maga pedig élcelődik az én rovásomra!
SZUPER. Gyártom az adomákat? Csak mert jól tudom őket előadni? Szavamba vagdos és csepül, ahelyett, hogy szájtátva figyelne? Tudja meg, hogy ez az utolsó szóig igaz. Negyvenhárom január tizenötödikén vagy tizenhatodikán történt...
BÓDOG. Tessék, nem is emlékezik!
SZUPER. Maga most üljön és ámuljon, mint mesélek én adomát! Tehát Fehérvárról tartánk Kecskemétnek, nehezen vergődvén a nagy sáron s homokon keresztül. Petőfi Szalkszentmártonon, hol atyja egykoron korcsmáros vala, úgy felönte a garatra édes-bús nosztalgiája okán, hogy danoltában s káromkodtában majd’ széjjelrúgá szekerünk oldalát.
BÓDOG. Különös. Vas Gerebenen nem fogott az ital. De...
SZUPER. Csitt! Nőm kérve kéré Petőfit, szállna át káromkodni máshová, mert megver az Isten bennünket, sárba fordítván a szekeret. Ő engedelmeskedőn által is másza egy másik szekérre, ahol is lelkes dalbarátokra lele. Hát uramfia, egyszerre nem felfordul a szekér alattok, Antóniám őszinte megrökönyödésére és Istenben való tökéletes megnyugovására! Mondám is Petőfinek: "Onnét már aligha pottyanhatol alább, cimbora!" Amire Petőfi a saras ábrázatjával csak pisloga, akár a lőtt nyúl. Most nevethet! (Bódog először bambán néz, azután lassan felderül, végül Szuperrel karöltve viharos kacagásban törnek ki) Na, tud maga ilyet Vas Gerebenről?
BÓDOG. Érdekli? Győrben éppenséggel megesett vele egy eset. Tudja, ingyen ebédet kapott a püspöki konviktusban. Ezt is az én gyönyörű bizonyítványaimmal vívta ki magának! Miközben én majd’ éhen döglöttem az út szélén! Ott feküdtem és borzongva méregettem az egyre növekvő türelmetlenséget a hollók szemében.
SZUPER. Jó történet. Hol vidám, hol érzelgős. Tudja, ismerek egy történetet valakiről, akinek éppen a hollók hordták az ennivalót.
BÓDOG. Talán éppen tőlem akarták vinni.
SZUPER. Alig hiszem, minthogy az illető Illés próféta volt, aki akkoriban a pusztában vándorolt.
BÓDOG. Akárcsak én. Bezzeg Vas Gereben ott dőzsölt a püspöki konviktus orgiasztikus lakomáin! Mondhatom, kifogyhatatlan volt furfangos ötleteiből. A levesnél, ha először ő vett a tálból, egyetlen kanálmerítéssel minden szál tésztát ki tudott szedni. A merőkanállal elkezdte a levest nagy sebességgel forgatni, s mikor már a lé sebes iramodásba jött: hirtelen szemközt fordította a merőkanalat. Ezt oly ügyességgel tette, hogy az utána következő egyetlen tésztadarabot sem volt képes kihalászni.
SZUPER. (elismerőn kacag) Az összes tésztát egyetlen merítéssel! Lehetett étvágya annak a maga barátjának! És hogy győzött annyi tésztát magába gyűrni?
BÓDOG. (bizonytalanul) Nem nagyon tudom. Talán otthagyta a tányéron a maradékot?
SZUPER. Kezd rokonszenves lenni nekem ez a maga barátja. Mit mondott, hogy a fenébe hívják? Radákovich Bódog?
BÓDOG. Az én volnék, ugye. Ő eredetileg József volt, és ezt a bizonyítványaimon a Bódog név után illesztette, így lett Radákovich Bódog József. Ha elgondolom, hogy az én nevemen volt korhely, hogy az én nevemen zabálta fel a tésztát! Tudja, hány helyen maradt a nevemen kifizetetlen számla: babgulyás meg három meszely bor?
SZUPER. Megszökött a csibész?
BÓDOG. Nem ő, hanem én. Nem nagyon volt pénzem. Ily mélybe taszított!
SZUPER. Az. Még kabátot is kellett lopnia. 
BÓDOG. Nem! Mondom, hogy ez az ő kabátja, ugye amit nálam hagyott! Tudja, nem mert érte visszajönni!
SZUPER. Egyébként ezt a történetet kimondottan értelmesen adta elő. Látja, ha nem gyötri magát, nem erőlteti, hanem a pillanat szülte közvetlenséggel...
BÓDOG. Nem, így ezt azért nem lehet igen kijelenteni, sőt. Ezt én szóról szóra megtanultam, és azóta minden nap háromszor elszavalom. Győrben csak ezt az egy adomát sikerült megtudnom róla, mert hamar továbbállt onnét, újabb álnév alatt, mint vándor kómikus.
SZUPER. Ne is magyarázzon nekem tovább! Azt hittem, sikerült megértetnem magával az adoma műfajának pszikológiáját! Megtanul egy adomát! Bebiflázza! És ilyen embereknek akarok tragédiát játszni! Kövesse azt a hírneves kómikust... Mert tudja meg, barátom, én is kómikus voltam, híresebb talán még a cimborájánál is! De a színészet a magyar szellem és művelődés mécsvilága kell, hogy legyen! Nekünk nem aláereszkednünk kell, nekünk aláereszkednünk, az alantas nép közt elvegyülnünk nem szabad! Mi szép, mi szép, mi szép a mi föladatunk - legyünk büszkék reá, hogy színészek vagyunk! Miénk a hatalom az emberszív felett, apostolok vagyunk az erkölcs mezején: a mi ekhósszekerünknek tüzes lángoszlopként kell ragyognia a Kánaán felé vivő úton, mint Illésé, és boldog legyen, aki csak a porunk is nyeli! Egy Petőfi hentereghet ittasan velük a sárban, de nekünk uralkodnunk kell a szív erényei felett! Ha meg nem tesszük azt, ami föladatunk: akkor gyalázat ránk, színészek nem vagyunk! Barthától nem hallottál ilyesmit, ugyebár?
BÓDOG. Nem hallottam! Bartha nem áll szóba ismeretlenekkel! Tudja meg, hogy én szeretem a vidámságot! Majd éppen magára fogok hallgatni, amikor tudom, kicsoda, és micsoda emelkedett lélek Vas Gereben, mint kómikus!
SZUPER. Vas Gereben! Le merem fogadni, ráteszem a maga öt forintját, hogy tízszer többször olvasott engem színlapra nyomva, mint őt!
BÓDOG. Majd mindjárt lelappad a nagy kérkedése! Neki még a neve is olyan név, amelyik méltó őhozzá! Amelyik magában egyesíti az emberfeletti tehetséget, és a köznéphez pártolást!
SZUPER. Talán Borostyán? Vagy Bartha, hogy sántulna le? Maga nem tudja, kivel beszél!
BÓDOG. Maga meg azt nem, hogy kiről! Az ő neve…
SZUPER. Az én nevem...
BÓDOG. Szuper Károly!
SZUPER. És az övé?