Korában már bemutatta, nemrég a segesvári csata évfordulójához közelesen a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik dísztermében adta elő, s remélhetőleg a későbbiekben is játszani fogja a Pitymalló Kesely a "Shakspere Vilmos Othellója nyomán" magyarított szomorújátékot. A játszás valójában felolvasószínházi megjelenítés, azaz csak félig az. A társulat, melynek tagjai közül a címszerepet a korai korpulencia és a büszke tanácstalanság iróniájával alakító Mészáros Máté már diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a többiek pedig ott folytatják tanulmányaikat, vagy leendő színészként oda aspirálnak, az első tolmácsolás után már tudatosan választja a megszólaltatás átmeneti, skiccelő formáját. A szereplők a kézben tartott szövegkönyv mentőövére bízzák magukat, noha erre nincs feltételen szükségük és időnként vígan lubickolnak a memoriter betétszámok, a szabadabb kiszólások mélynek persze nem mondható vizében. A két szerző: Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba. Rendezőként nem jelölik magukat a színlapon, de a színrevitel koncepciójának katalizálói ők. A darab alapvetően paródia, és az 1849 nyarára telepített, fiktív cselekmény, amolyan - megkésettségében nevetséges és szánalmas - magyar Erzsébet-kort rekonstruál. A nevek egyik fele a magyar történelembe és irodalomba köt (Sokuth Alajos kormányzó, Csészényi Esteván miniszter, Pető Pál költő), másik fele az alapműre kontrázik (Tasziló Mihály - Cassio, Torda Rigó - Rodrigo), ám a nevek és rangok e kavalkádjában még egy meséből kóborolt alak is tévelyeg: Szundi (s vele a törpeség). A narrátori információkkal is táplált idézetes, stiláris, poentírozó tobzódás sokszor feleslegesen halmozza a "Hol a lányom?" - "Hal a lényem" - "Hűl a lónyom" típusú viccelődéseket, máskor szinte átszalad saját velején ("A nemzetnek csak egy Sokuthja van": remek összejátszás Kossuth históriai imázsa és az egy sokútú utókor között). A mű szerkezeti, elvi alapkérdéseire valószínűleg csak a teljesebb kidolgozás világítana rá. Arra például, hogy paródia lehet-e ilyen hosszú; az eredetit követő parodikum elég bátran önállósítja-e magát egy modellszerű magyar történelmi tragikomédia érdekében; s hogy nem kínálkozna-e lehetőség a kabaré-tónusú végigvitelen belül az események és sugallatok riasztóbb, meggondolkodtatóbb beárnyékolására?A darab színessége abból ered, hogy a 19. századi műfordításkultúrát és az alkonyuló literátus beszédmódokat, az iskolaszínházi jókedvet és a helyzetgyakorlatozó főiskolai buzgalmat, a népszínmű, az operett, az esztrád kétes-ismerős hozadékait egyként kiaknázza. A figurájának helyét ugrabugrán kimetsző Lajos András (Pető), a "francúz módra" minden h-t elnémító, tehát "csukló" Zöld Csaba (Torda Rigó), a honosított Desdemonaként a legsűrűbb humort érlelő Herczeg Adrienn, a Szendei Júnia fölöslegessége miatt folyton durcás Kovalik Ágnes és a többiek kellemes-szellemes állomásig vitték el a szöveget. Ez az a feleút, ahonnan már csak a nagyobbik táv van hátra.

Tarján Tamás